(Akkumulátor- és Szárazelemgyár)
Budapest, Váci út 137-139.
A XIX. század végének igen fontos találmánya volt az 1881. évi párizsi világ-kiállításon nagy feltűnést keltett akkumulátor.
Bővebben:
Gyártása 1890-ben Magyarországon is megindult a belga alapítású és néhány évig működött „Elektra" akkumulátorgyárban. A berlini Accumulatorenfabrik A.G. budapesti vezér-képviselete 1893-ban kezdte meg működését 25-30 munkással az Elektra gyár helyén, az akkori Bodor u. 9-11. sz. alatti bérelt gyártelepen (ma a helyén kb. a Róbert Károly krt. 12-18. sz. lakóház áll). A következő évben megrendezett millenniumi kiállításon már többféle Tudor márkájú akkumulátort mutattak be, s egy új iparág hazai meghonosítójaként kiállítási érmet is kaptak. A villamosítás elterjedésében nagy szerepet játszott akkumulátorok sikeres és feltörekvő gyártójaként a vállalat az első elismeréseit az államvasutak hálókocsis „kéjvonatainak" sikeresen megoldott világításáért, a Budapesti Villamossági Rt. Kazinczy-, Dávid- és Visegrádi utcai villamos telepeinek berendezéséért kapta. A következő években számos gyár, malom és ipartelep, középület, szálloda, bérház és kastély világítását oldották meg, de a szállítható akkumulátoraikat a vasutaknál, a bányákban, a tűzoltóságoknál is sikeresen használták.
1904-ben a vezérképviselet önálló részvénytársasággá alakult Tudor Accumulator-gyár Részvénytársaság cégnév alatt, 500.000 koronás induló alaptőkével. Az első igazgatóságnak tagja volt Weiss Fülöp bankár, az alapításában közreműködő Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatója, s többek között a Tisza István miniszterelnök szűkebb köréhez tartozó Mikszáth Kálmán író, újságíró és Gajári Ödön politikus, újságíró. Az átalakulással egy időben a vállalat 1906 őszén a már szűknek bizonyult Bodor utcai bérelt telekről a Külső Váci út 97., utóbb Váci út 1 39. sz. alatt újonnan épített és korszerűen felszerelt saját gyártelepére költözött át.
A vállalat 1906-ban magába olvasztotta a Győri Akkumulátorgyárat. A virágzó üzletmenetről tanúskodik, hogy 1910-ben a gyártóterület növelése érdekében megvásárolták a Váci út 137. sz. alatti telket (a gyár területét kettészelő Agyag utcát később áthelyezik), s az 1913-ban 2 millió koronára növelt részvénytársasági alaptőke biztosította a gyárbővítő építkezésekhez szükséges költségeket.
Az I. világháború hadirendeléseiből is bőségesen jutott a vállalatnak: fényszórótelepeket gyártott és a polai hadikikötő tengeralattjáróinak akkumulátorait szállította. A világháborút követő gazdasági krízis így érthetően érzékenyen érintette, termelése jelentősen visszaesett. 1925-től kezdve azonban - kihasználva a gépkocsik rohamos elterjedésében, a rádiózás térhódításában rejlő lehetőségeket - ismét gyorsan fejlődött a vállalat, s jelentős gyártástechnológiai fejlesztéseket is végrehajtottak. Ennek eredményeként a gyártási profil is kibővült, s az eredetileg helyhez kötött akkumulátorok gyártására alakult vállalat már az 1920-as évek második felében berendezkedett az összes Varta-tipus, valamint a hordozható akkumulátortelepek előállítására és e termékeiből az állami és városi intézmények állandó szállítója lett. 1929-ben ráállt a piacon rendkívül gyorsan közismertté vált Pertrix szárazelemek, 1931-ben a Deac típusú alkalikus akkumulátorok gyártására, 1935-ben a CEAG márkajelű robbanásbiztos bányalámpák, majd 1939-ben a főleg a zseblámpákhoz használt törpe izzólámpák gyártása indult be.
A gyártási profil kibővítése szoros kapcsolatban állt a kisebb akkumulátor-előállító vállalatok teljes, vagy részleges beolvasztásával, de megmutatkozott az érdekeltségvállalások számának emelkedésében, valamint a munkáslétszám növekedésében is. 1928-ban a későbbi Polus-Sirius Művek Accumulator- és Elemgyár Rt. akkor még önálló jogelőd vállalatainak akkumulátorgyártó részlegei, 1930-ban pedig annak szalmiákos szárazelemgyártó részlege olvadt be a „Tudor"-ba. A CEAG bányalámpák gyártása a Magyar CEAG Bányalámpa Kft.-t juttatta a vállalati érdekeltségbe, 1939-ben pedig három kisebb vállalat (Zenith Akkumulátorgyár, Müller László Izzólámpa és Elektrotechnikai Vállalat, Ion Akkumulátorgyár) beolvasztására került sor.
Az 1925. évi 150 főnyi munkáslétszám 1939 közepéig 210 főre emelkedett, a háborús termelés csúcsán, 1943-ban pedig már 460 munkást és 130 tisztviselőt foglalkoztatott a vállalat. A háború időszakában a haditermékek gyártásával további gyors ütemben nőtt a termelés és a gyár elsősorban repülőgép-akkumulátorokat és híradástechnikai szárazelem telepeket és lúgos akkumulátorokat gyártott. A további növekedés biztosítása érdekében a vállalatvezetés egy teljesen új, korszerű gyártelep felépítését határozta el. Az egykori Tarnóczy-féle tűzoltószer gyárnak is otthont adó Váci út 135. sz. telket megvásárolták, s az így meghosszabbított Váci úti fronton 1942-ben épült fel
Gerstenberger Ágoston tervei alapján a rendkívül modern - és a lebontásáig egységesen megmaradt architektúrájú - gyárépület. 1944. novemberében a német anyavállalat tőkeemelést hajtott végre, s vele a cégnév Tudor Akkumulátor és Szárazelemgyár Részvénytársaságra változott.
A vállalat a II. világháborút követően szovjet katonai igazgatás alatt dolgozott, termékeivel a harcoló alakulatokat látta el. 1946. januárjától kezdve - mint volt német vállalat - a potsdami szerződés értelmében a Szovjetunió tulajdonába került, termékei egy része oda is került kiszállításra. A gyár ekkoriban a kapacitása felét tudta kihasználni, s 1946. évi átlagos munkáslétszáma 280 fő volt. 1950-ben a gyárhoz csatoltak négy kisebb államosított üzemet (NIFE Akkumulátorgyár Kft., Hirsch és Társa Szárazelem Kft., PALABA Szárazelem Kft., Magyar-Olasz Akkumulátorgyár Kft.), viszont az Egyesült Izzónak adták át a zseblámpaizzók gyártását. A Szovjetunió 1952-ben adta át a vállalatot a magyar államnak, amely ettől az időtől kezdődően Akkumulátor- és Szárazelemgyár név alatt működött. Az ekkoriban végrehajtott fejlesztések elsősorban a munkafolyamatok automatizálását, a szárazelemgyártás fejlesztését szolgálták.
1964. január 1 -től a Villamos Berendezés és Készülék Művek néven életre hívott nagyvállalat 1. sz. gyáraként működött, a Váci úti törzsgyár mellett egy budapesti (X. Állomás u. 2.) és két vidéki (Miskolc, Pécs) telephelyével, majd 1981-től ismét önálló. Fő termékcsoportjai: gépjárműindító akkumulátorok, targonca akkumulátorok, helyhez kötött akkumulátorok, szárazelemek, lúgos akkumulátorok. 1993-tól átalakulással Perion Akkumulátorgyár Részvénytársaság néven dolgozói tulajdonba került az akkor mintegy 500 főt foglalkoztató és újból három vidéki telephellyel (Kaposvár, Kunszentmiklós, Monok) rendelkező vállalat. A városrendezési és környezetvédelmi okokból leállított és kiürített Váci úti gyártelepet 2002-ben elbontották.